Régiség piacon jártak a Csongrád 16 lakói - A múlt emlékei, mai szemmel

2019. október 13-án a hőmérséklet csúcsokat döngetett. 23 fok árnyékban, ez egy kellemes nyári nap is elfogadható hőmérséklet. A vasárnapi programunk a Régiségvásár meglátogatása volt.

Alex segítségével az ebédet hamar elkészítettük és a reggeli teendők után útra keltünk a városba.

Már a buszmegállóban éreztük, hogy ez nem az a nap lesz, amikor fázni fogunk. A nap hétágról szórta sugarát, az őszi fák levelei vörösen, sárgán világítottak. Ha ez valaki lefesti, azt mondjuk rá giccses. Pedig a természet produkál ilyet és csak csodálni tudtuk. Én meg azon csodálkoztam, hogy a gyerekek maguktól észrevesznek ilyen természeti csodákat.

Rajtam kívül senki nem volt még régiségvásárban, így az ott érvényes „házirendet” a buszon megbeszéltük. Mindent a szemnek, semmit a kéznek. Ha nagyon nagy késztetést érzünk, hogy megtapintsunk, kézbe vegyük bármit is, kérdezünk, hogy lehet-e. Igazi kincsek, értékes dolgok is lehetnek az árusok előtt.

Az első reakció: óóó!!! A második: hűűű! A harmadik: keressünk fegyvereket!

Az első asztalnál ékszereket találtunk. Megfoghattuk őket. Finomak, régiek, kővel díszítettek voltak. A fiúknak is tetszett. Következő asztalnál kis szelencéket csodálhattunk meg. Elég lassan haladtunk, bár azt mondták hamar végigfutjuk. Porcelánok, üvegek, régi bútorok és…. tőrök. Kézbe lehetett venni Zoli nem kis örömére.

Ágika és Alex találtak régi konyhai eszközöket, használati tárgyakat. Ételhordót alumíniumból, bádogkannát, lavórt, húzós kutat. Korábbi, otthoni élményükről beszéltek, mikor az utca végéről hordták a vizet, sparheltben tüzeltek, kútból húzták a vizet vödörrel.

A könyves pultokat „átszaladtuk”, azt mondták, az nem nekik való. Igen ám, de én egy kicsit leragadtam ott és találtam egyik barátom könyvét. Belelapoztam és mikor felnéztem azt láttam, hogy a szerző ott áll mellettem. Bemutattam a gyerekeknek, hogy íme, itt egy igazi író és itt a könyve is. Felcsillant a szemük és természetesen fotózkodtunk. Innentől már izgalmasabb volt a könyves stand is.

A régi használati tárgyak, katonai eszközök, elektromos dolgok, „régi„ mobiltelefonok - még nekem is volt olyan – amikre rácsodálkoztak.

A festményeknél viszont én ácsorogtam sokat. Ismerős árust üdvözöltem, aki megengedte, hogy átlapozzuk Burai István festőművész rajzait. Mindenki választott egyet-kettőt, de fájó szívvel ott hagytuk őket. Ági megígérte, hogy megpróbál valami hasonlót rajzolni. Kíváncsian várjuk az eredményt.

A nem voltunk még ott, rohadtul nem érdekel senkit, inkább ne menjünk sehova után úgy érzem tartalmas kis program kerekedett ebből a néhány órából. Érdeklődőek voltak, újat tudtam mutatni nekik és olyan új élménnyel gazdagodtak, ami maguktól valószínűleg sosem jut eszükbe.

Cseh Ágnes