„Megcsúsztunk” a parketten

Ezúttal 2017. december 9-re invitáltuk a mérkőzni vágyó sporttársainkat a hagyományosnak tekinthető Mikulás Kupára, amelynek a Mechwart tornacsarnoka adott otthont. Ugyan öten bólintottak rá, ám végül négyen tettek eleget meghívásunknak. A csapatok sok meglepetést nem tartogattak, hiszen a fiúk már személyesen ismerik egymást a különböző tornákról. Alkalmazkodva megváltozott létszámhoz a körmérkőzéses lebonyolítási formát választottuk: tehát minden egység szembekerült valamennyi riválisával.

Senki sem áldhatta/átkozhatta a sorsot, hiszen csak saját kezében volt a sorsa. Nem volt nehezebb vagy könnyebb ág. Nekünk a sorrendre sem lehetett panaszunk, hiszen a favoritnak tűnő Komádival csupán a harmadik körben találkoztunk.

Kezdetként a Javító legénysége megfelelőnek látszott, hiszen hasonló játékerőt képviselnek, mint a mieink. Mint ahogyan eddig számtalanszor, az intések ellenére, éretlen játékkal rukkoltunk elő. Féloldalas, egyénieskedő támadójátékunkat megfejeltük fegyelmezetlen, néhol „láthatatlan” védekezéssel. Ellenfelünk, noha nem brillírozott, könnyedén kontrázhatott. A néhány futballt idéző, még szemre is tetszetős támadásunk kevésnek bizonyult az üdvösséghez: 3-1-es vereség lett a vége. A „házi” rangadón Komádi kiélezett küzdelemben gyűrte le Újfalut, a Javító pedig magabiztos játékkal abszolválta második győzelmét Szoboszló ellenében. Nagy volt a fogadkozás az Újfalu elleni derbi előtt. Sajnos, nem tanultunk az előzőekből, a Javító nem javított semmit a játékunkon. Sőt! Ezúttal méretes zakó (5-1) lett a következmény. A várakozásnak megfelelően Komádi könnyedén gázolt át a szoboszlói „reményeken”.

A harmadik kört az addig hibátlan Komádival szemben nyitottuk meg. 2x20 perc majdnem „csoda” történt. Ekkor a jó helyezésre már elméleti esélyünk sem volt. Talán ez kellett? A fiúk nagyon odatették magukat, s azt játszották, amit addig hiába kértem tőlük. Fegyelmezett védekezéssel, tetszetős kontrákkal, s egy higgadtan értékesített büntetővel győzelemmel felérő döntetlent értünk el. Ekkor sajnálhattuk igazán a kétmeccses „megcsúszást”. A következő mérkőzésen a két „üldöző” (Javító – Újfalu) feszült egymásnak. Ahogy mondani szokták: a küzdelem dominált, amely pontosztozkodással végződött. A záró forduló előtt már csupán elméleti esélyünk maradt a dobogó alsó fokának elérésére. Ehhez két vállra kellett fektetnünk az addig pont nélküli fürdővárosiakat, majd nekik kellett volna ugyanígy tenniük Berettyóval. a feladat első részét a vártnál könnyebben teljesítettük, 8-1-gyel léptünk át fölöttük, s így gólkülönbségünk is a pozitív tartományba lendült. A napi második csoda elmaradt. Az előzetes várakozásnak megfelelően könnyedén hozta a jobb erőkből álló Arany a kötelezőt, s ezzel eldőlt, hogy „testvércsapatunknak” mindössze az ellenünk rúgott egy gól maradt. Pont nélkül zártak. A záró mérkőzés döntött a dobogós helyezések sorrendjéről. Ennek megfelelően nagy elszántsággal küzdött mindkét alakulat. Végül a tudatosabban, összeszokottabban játszó komádiak megérdemelten húzták be harmadik győzelmüket, és ünnepelhették a végső diadalt. A Javító örülhetett (???) a második helynek, amelyet mindössze egy találattal jobb gólkülönbségüknek köszönhettek.

A végső sorrend:

1.    Komádi                10 pont
2.    Debreceni Javító                 7 pont
3.    Berettyóújfalu                 7 pont
4.    Debreceni Reménysugár        4 pont
5.    Hajdúszoboszló                 0 pont

Az eredményhirdetést követően a Mikulás is megjelent körünkben, s átadta csomagjait a sportszerűen küzdő fiataloknak, a játékvezetőknek s a lebonyolításban résztvevőknek.
Végezetül a mieink névsora: Asztalos Renátó, Béres Ádám, Béres László, Horváth Róbert, Lakatos Gyula, Maczó Dávid, Maczó Tibor, Postár Richárd, Sarkadi Tibor.

Grenczer Attila